Spaits Annamária

Pszichológus, gyermek és ifjúsági szakpszichológus jelölt vagyok. Évekig gyermekjóléti szolgálatokban munkálkodtam, ahol folyamatos szupervízió mellett sokszínű gyakorlati tapasztalatot gyűjthettem a gyermekek különböző pszichés problémáinak természetéről,  lelki működéséről és a szülőkkel való közös gondolkodásról. Később szakértői bizottságban a vizsgálatok végzésével gyors lényegre látást tanultam, dolgoztam hallássérült gyermekekkel is. Jelenleg főállásban a fővárosi pedagógiai szakszolgálatban tevékenykedem.

Szemléletemet az EGO Klinikán végzett módszerspecifikus – analitikus – gyermekterapeuta képzés formálta. A terápiás munkámban a hangsúly a kibontakozó lélektani térben a terápiás kapcsolatra, a belső lelki történésekre, affektív pillanatokra helyeződik, miközben külső szemmel “csak játszunk a gyerekkel” és a tünet mégis elmúlhat. Bátor elhatározásnak találom, amikor a szülők megérkeznek hozzánk és készekké vállnak elköteleződni, akár több évig tartó, erőfeszítést igénylő, nyílt vagy zárt végű, sokszor tudatos vagy tudattalan akadályokkal teli terápiára, ahol a fontos pillanatokban – a közös részvétel által a megértés és a megértettség kielégítő élményével gazdagodhatunk.

Megtiszteltetés, hogy a Kréné pszichoterápiás rendelőben mesterek vezetésével dolgozhatok és egy elhivatott szakmai közösséghez tartozhatok. A belső szakmai munka a terápiában a “közöttünk történő” mozzanatok bevilágításának, reflektivitásának eszköze, mely elengedhetetlen a számomra, ahogy az önismeret is, hisz ez biztosítja a megújulást, szakszerűséget, ahogy jelentős tapasztalatnak gondolom megélni a kliensoldalon való létet is. Korábban pszichoanalízisbe jártam, jelenleg pszichoanalitikusan orientált egyéni önismeretet végzek.

2007 – 2012. PTE Pszichológia MA (gyermekklinikai szakirány)
2013 – 2016. Sülysáp Környéki Szociális Szolgáltató – pszichológus
2013 – 2018. EGO Klinika módszerspecifikus (analitikus) gyermekterapeuta képzés
2015 – 2016 Dunakanyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat – pszichológus tanácsadó
2016 – 2018 Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Hallásvizsgáló, Gyógypedagógiai, Tanácsadó, Korai Fejlesztő,  Oktató és Gondozó Tagintézménye  – pszichológus
2017 – DE, Magatartástudományi Intézet, Klinikai gyermek és ifjúsági szakpszichológus képzés
2017 – Gyömrő Kincskereső Műhely – pszichológus
2018 – Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat VII. Kerületi Tagintézménye – pszichológus