Image

Kardos Tímea

Kardos Tímea vagyok, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, kiképző pszichoanalitikus. Pszichológus diplomámat az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szereztem. Szakmai orientációm, hivatástudatom már az egyetemi évek alatt jól körvonalazódott, érdeklődésem a klinikum iránt egyértelműen vitt első munkahelyemre, a Budapest Hospice Ház-ba, ahol néhány év után a Pszichoonkológiai Ambulancia vezető pszichológusa lettem. Ezt követően az Országos Onkológiai Intézet Kemoterápiás és Onko-urológiai osztályán dolgoztam.

A daganatos betegek pszichoterápiájával, illetve a terminális állapotú betegek pszichés támogatásával töltött évek, a Hospice Házban folytatott képzések és szakmai munkacsoportban való közös élmények, valamint a pszichoonkológia területén szerzett osztályos tapasztalataim jelentősen megalapozták pszichoterapeutává majd pszichoanalitikussá válásomat, szakmai identitásomat.

Tíz éven át voltam a MentalPort pszichoterápiás rendelő munkatársa, ahol pszichoterápiás munkám mellett a Pécsi Tudományegyetem posztgraduális képzésében tanítottam klinikai szakpszichológus jelölteket.

Nemzetközi kutatócsoport tagja vagyok, rendszeresen tartok előadásokat hazai és külföldi konferenciákon. Fontos számomra, hogy különböző nyelvi közegekben és kultúrák mentén alakíthassam és oszthassam meg szakmai tapasztalataimat. Publikációim hazai és külföldi tudományos folyóiratokban rendszeresen megjelennek.

Szívesen vállalok olyan tevékenységeket, melyekkel szakmai közegemet szolgálhatom. A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület tagjaként három évig a Ferenczi Emlékérem Bizottság elnöke voltam. Éveken át dolgoztam szerkesztőként a Lélekelemzés folyóirat szerkesztőbizottságának tagjaként.

A Kréné Pszichoterápiás Rendelő megalapítása életutam természetes része volt, felhalmozott szakmai tapasztalataimnak szinte elkerülhetetlen következménye.

Vágytam egy olyan szakmai közeg létrehozására, amelyben a magas szintű szakmai felkészültség mellett az együttdolgozás, a munkatársakkal való közös gondolkodás és együttlét öröme is hozzájárul a hozzánk forduló páciensek számára nyújtott segítségadás minőségéhez.

Szakmai tagságok:

Magyar Pszichoanalitikus Egyesület (MPE)
International Psychoanalytical Association (IPA)
Magyar Orvosi Kamara (MOK)

Szakmai tevékenységek:

2013-2016 Ferenczi Sándor Emlékérem Bizottság elnöke (MPE)
2013-2016 Lélekelemzés Folyóirat Szerkesztőbizottságának tagja (MPE)
2016 – 2019 Magyar Pszichoanalitikus Egyesület titkára

Végzettség:

2002. ELTE BTK, Pszichológus
2006. Felnőtt klinikai szakpszichológus, PTE BTK
2010. Pszichoanalitikus pszichoterapeuta, SOTE Orvostovábbképző Intézet
2018. Kiképző pszichoanalitikus

Munkahelyek:

1999-2004 Budapest Hospice Ház, Pszicho-onkológiai Ambulancia, vezető pszichológus
2004-2005 Országos Onkológiai Intézet, ’C’ Kemoterápiás osztály
2005-2015 MentalPort Pszichoterápiás és Pszichoanalitikus Rendelő
2005-2015 Magánpraxis
2015 – Kréné Pszichoterápiás és Pszichoanalitikus Rendelő, alapító, klinikavezető