Image

Czikora Dávid

Pszichológusként 2013-ban végeztem az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Jelenleg családterapeuta- és klinikai szakpszichológus-jelölt vagyok, valamint a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület képzésében veszek részt. Korábban dolgoztam a Magyar Tudományos Akadémián, később pedig a gyermekvédelemben helyezkedtem el, ahol a mai napig is dolgozom.A munkám során szakemberként úgy vélem, a kulcs az egymásra hangolódás, a bizalomteli légkör megteremtése, amiben nehéz témákról, érzésekről is lehet beszélni, és ezek átélhetővé válnak. Éppen ezért a terápia hatótényezői közül magát a terápiás kapcsolatot nagyon fontosnak tartom.A Kréné Rendelőben, felnőttekkel és serdülőkkel folytatok egyéni terápiát, valamint párokat és családokat fogadok. Az egyéni terápia során a kezdeti szakaszban közösen szoktam a kliensekkel átbeszélni a lehetőségeinket, és ez alapján kezdődik el a közös munka egy adott terápiás cél érdekében. Felnőttekkel leggyakrabban időhatár nélkül, kamaszokkal jellemzően valamilyen időhatárt szem előtt tartva dolgozom. A folyamat során úgy gondolom, hogy fontos a kliens tempójában haladni, hiszen az „ő tájait” járjuk be, fedezzük fel, lépünk akár nem járt ösvényekre.A családterápia predig rendszerszemléletű terápia, ami azt jelenti, hogy a közös munka során a családra, párra egy működő egységként tekintünk, tehát a fő fókusz nem az egyéni folyamatokon, hanem a családtagok interakcióján van. Ennek segítségével számos pozitív változás érhető el a kapcsolatokban. Dolgozom angol nyelven is.

Szakképzések:

2013. ELTE Pszichológia MA, kognitív és fejlődéspszichológia szakirány
2013. Magyar Tudományos Akadémia AKK: Kutatások, fejlődés-pszichofiziológia, neurokognitív fejlődés
2013 – ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszék oktató
2015 – Nagykátai Járás Család- és Gyermekjóléti Központ vezető pszichológus
2019 – Klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológus